(Kónya Imre készülő könyvéből vett részletek alapján)

Az ELTE Pollack Mihály téri épületének tükörterme 1988. november 5-én – a nevem napján – zsúfolásig megtelt. Az ülésen történteket híven megőrizte a Sípos Árpád ügyvéd kollégánk által készített videó felvétel, továbbá egy titkos ügynök munkájára támaszkodó „Napi operatív információs jelentés”.

A tükörrel borított falnak háttal egy hosszú asztalnál a tanácskozást kezdeményező „hét budapesti ügyvéd”, a meghívó levél aláírói. Bemutatkozom, és sorra bemutatatom mellettem ülő barátaimat. Tőlem balra Bártfay Pál, mellette Richter Anna és Egressy András, jobbomon Perlaki Erika, mellette Tóth László és Sándorfi György. A kissé hosszúra nyúlt bevezető után ismertetem a Felhívás szövegét.

Megindul a vita. Jobbnál jobb felszólalások hangzanak el, remek a hangulat.  Horváth Balázs veszprémi ügyvéd az MDF nevében üdvözli a Jogászfórum megalakulását, aztán Muskovszky Gábor – aki kiváló öttusázóként és párbajtörőzőként lépett az ügyvédi pályára – szövegmódosító javaslattal áll elő. Egyértelművé kell tenni – mondja némi forradalmi hevülettel – hogy a Független Jogász Fórum a többpártrendszer kialakulását tűzte ki céljául.

Ettől tartottam. Hogy elindulunk egy átszövegezés irányába – a radikális szándékok után, majd jönnek a megalkuvók – s a végén elveszhet a lényeg. Vannak, akik unják a részletekkel foglalkozó okoskodást, ezek elmehetnek, s érdektelenségbe fulladhat a rendezvény. Egy rétsági kolléga, Szőlősi József oldja meg a problémát. Ebben a felhívásban a demokráciáról van szó, s ki hallott még egypártrendszerben demokráciáról? – teszi fel a költői kérdést. Ezért szószaporítás, sőt, tautológia lenne a többpártrendszerről beszélni – vonja le a következtetést, s érvelésével senki se száll vitába.

A legnagyobb sikert azonban Bognár Szabolcs felszólalása aratja. A családjogász, aki szociális gondozóként dolgozik valamelyik kerületi tanácsnál, azt javasolja, hogy a Jogászfórum adjon ki egy dokumentum-kötetet a rendszer visszásságairól, kérjük meg a Jogász Szövetséget, hogy az üresen kongó termeiben ülésezhessünk, és a Felhívást küldjük el az Igazságügy Minisztérium Jogpolitika című lapjának és a Jogtudományi Közlönynek, meg a Magyar Jognak.

1988. november 5-én Bognár Szabolcs javaslatain még mindenki jót szórakozott. Abszurd volt még elképzelni is, hogy a hivatalos Jogász Szövetség helyet adna egy független szervezetnek, és azt is, hogy a jogászság hivatalos lapjaiban megjelenjen egy ilyen kezdeményezés.

A Felhívást, amelyet százharmincöten írtunk alá, máshol sem tudtuk megjelentetni, a Független Jogász Fórum létrejötte mégsem maradt titokban. Míg a lakiteleki nyilatkozatról – csaknem két hónap elteltével – a Magyar Nemzetben megjelent Pozsgay-interjúból szerzett tudomást a közvélemény, a mi esetünkben ez már jóval gyorsabb és egyszerűbb volt. Nem volt szükség magas rangú pártfunkcionárius patronálására, legfeljebb egy-két újságíró rokonszenvére. Bálint B. András barátom akkoriban a Magyar Hírlap munkatársa volt. Kérésére Erdélyi András, aki a lapnál a jogi ügyekkel foglalkozott, „Jogászok” címmel írt egy publicisztikát, amelyben a Jogászfórum megalakulásáról is beszámolt. Ez a november 14-i lapszámban jelent meg. Javorniczky István pedig – aki történetesen ügyfelem volt – három héttel a megalakulás után a Magyar Nemzetben „Vissza a közéletbe” címmel részletesen írt a Jogászfórum céljairól, törekvéseiről. A Független Jogász Fórum tehát létrejött, tudnak róla, eltiporni már nem lehet – gondoltuk – a többi csak rajtunk múlik.

Az állambiztonság emberei úgy vélték, azért még nekik is meg vannak a maguk eszközei. A november 5-i megalakulásról részletesen beszámoló „Napi operatív információs jelentés” a következőkkel zárul:

„Intézkedés: Dr. Bognár (Bodnár) Szabolcs azonosítása, valamint a BM adattáraiban, nyilvántartásaiban történő ellenőrzése folyamatban van. Dr. Muskovszky Gábor, dr. Éliás Sára, dr. Kónya Imre elsődleges ellenőrzése után döntünk a további intézkedésekről. Operatív úton megszerezzük a Sípos által készített videofelvételt. Ezt követően jogi véleményt kérünk a BRFK III/1 Alosztálytól az esetleges nyílt eljárás kezdeményezésének lehetőségéről. Szóban tájékoztatjuk a Budapesti Ügyvédi Kamarában lévő HK-unkat.

Felmérjük a kamara hivatalos állásfoglalását a Fórum létrehozásáról, a budapesti ügyvédek részvételéről, a velük szemben alkalmazni kívánt intézkedésekről, Felmérjük továbbá a BM III/3 és a BM III/II-7. Osztályok lehetőségét a jelzett „Post Restante” küldemények operatív ellenőrzésére, azt követően döntünk a szükséges intézkedések megtételéről.  A Független Jogász Fórum tevékenységét operatív úton ellenőrizzük. Tájékoztatjuk a BM III/III-5. Osztályt.”

A Független Jogász Fórum tevékenységét tehát az állambiztonsági szervek „operatív úton ellenőrizték”. Ez azt jelenti, hogy vezetőinek telefonját lehallgatták, leveleit ellenőrizték, besúgókat építettek rájuk. S mindenképpen nyitottak egy „objektum-dossziét”, amelyben a Független Jogász Fórumra vonatkozó információkat összegyűjtötték. Az is valószínű, hogy személy szerint rám, különös figyelmet fordítottak. Ezek az operatív információk azonban áldozatul estek az 1989. december 18-án hivatalosan elrendelt, de már novemberben megkezdődött iratmegsemmisítéseknek.

Rólam például – azon túlmenően, hogy a nevem néhányszor szerepel a Napi operatív információs jelentésekben – mindössze öt besúgói jelentést találtak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Azokat is csak azért, mert a hetvenes évek elején szidtam a rendszert egy éjszakai szórakozóhelyen.

Az ismert karikatúristával, Tóth Gyulával ünnepeltük sikeresen lebonyolított válóperét. A Nyugati pályaudvar közelében lévő Tavasz bárban találkoztunk. Ügyfelem egy velünk egykorú, rokonszenves fiatalemberrel érkezett, akiről kiderült, hogy újságíró, s hogy Hajnal László Gábornak hívják. De az nem, hogy egy „írógép” a BM III/III. Csoportfőnökség szolgálatában, melynek feladata a „belső reakció elhárítása” volt. Jól elbeszélgettünk és ebből született az első, rólam szóló jelentése. Tartótisztje értékesnek minősítette az anyagot és további utasításokkal látta el az ügynököt.

Eszembe sem jutott, hogy gyanakodjak, amikor néhány nap múlva Hajnal felhívott, nem lenne-e kedvem egy üveg bort meginni vele. Hozzá tette, a múltkor jót vitatkoztunk, van, amiben nem ért velem egyet, de nagyon érdekli a véleményem. Néhányszor találkoztunk, s mindent leírt, amiről beszélgettünk. Időnként azt is, amiről nem. Akkoriban foglalkoztatott, hogy a bolsevik forradalom a marxista teória élő cáfolata. Írtam erről néhány novellát, afféle parabolát, Hajnalnak meséltem erről, amit ő a jelentésében kiszínezett és eltorzított, mondván, hogy egy „színdarabot” írtam az 56-os forradalomról. Nosza, a tartótisztje kitűzte a feladatot: megszerezni a „színdarab” kéziratát! Ez persze nem sikerült, de tartótisztje ennek ellenére pozitívan értékelte tevékenységét. Rólam egyébként Hajnal László Gábor csak mellékesen jelentett. Fő feladata akkoriban Cseh Tamás megfigyelése volt.

1972. augusztus végén jogi tanácsért fordult hozzám egy közvetlen modorú, harminc körüli, csinos hölgy. Mint később, az iratokból megtudtam, „Liliom” volt a fedőneve. Egyetlen jelentést írt rólam, amely a következő mondattal indul: „Feladatomnak megfelelően felvettem a kapcsolatot dr. Kónya Imre ügyvéddel.”  A tartótiszt az ügynöki jelentéshez a következő értékelést fűzte:

„Értékelés: Az ügynök feladatának megfelelően, dr. Kónya Imrével kialakult kapcsolatáról jelent. A jelentésből kiderült, hogy ez a kapcsolat a többszöri találkozás ellenére sem mélyült el annyira, hogy segítségével nevezett politikai arculatára, tevékenységére operatív szempontból értékes adatokat hozhatott volna. Ennek több oka van. Egyrészt dr. Kónya megnősült, így valószínű, hogy nem akar komolyabb kapcsolatot kialakítani nőkkel, másrészt mint ez a jelentésből is kiderül, nagyon elfoglalt, kevés ideje van arra, hogy hivatali tevékenységén és családján kívül egyes dolgokban elmélyedjen. Az ügynök leírja, hogy úgy vette észre, hogy dr. Kónya „nem nagy lelkesedéssel” fogadta azon ajánlatát, hogy a jövőben is fel fogja keresni.”

„Feladat: Másirányú.” – Ez volt a konklúzió.

„Liliom” tehát „másirányú” feladatot kapott, és többé Hajnal László Gábor sem foglalkozott velem. A meglévő dokumentumokból úgy tűnik, hogy egy jó időre kikerültem az állambiztonság látóköréből…