(Kónya Imre készülő könyvéből vett részletek alapján)
Azt, hogy június 13-án, a szabad választásokhoz szükséges törvényekről szóló tárgyalások nyitó plenáris ülésén én tegyek szándéknyilatkozatot az EKA nevében, Szabad György javasolta. Indoklásként hozzátette, ha bárki más lenne a szószóló, az valamelyik szervezetet a többiek elé helyezné. A Szabad Demokraták Szövetségét képviselő és az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységében fontos szerepet játszó Magyar Bálint élénken tiltakozott, mondván: a Független Jogász Fórum, mint szervezet nem is vesz részt a tárgyalásokon, ami egyébként igaz volt. Majd, amikor Szabad kitartott javaslata mellett, gúnyosan megjegyezte: Ilyen alapon a Cserhalmit is megkérhetnénk, hogy olvassa fel a beszédet. Cserhalmi György volt az, aki március 15-én a televízió épülete előtt felolvasta az ellenzék tizenkét pontját.
Bár rólam volt szó és én elnököltem, nem tudtam megállni, hogy közbe ne szóljak: Úgy gondolod Magyar Bálint, hogy ez politikailag azonos súlycsoport? Azért az talán jelent valamit, hogy az Ellenzéki Kerekasztalt a Független Jogász Fórum hívta életre.
Az ülés után Őry Csaba, a Liga képviselője odajött hozzám és azt mondta, úgyis én fogok beszélni, mert a két nagy párt nem fogja elfogadni egymás emberét. Tudom, válaszoltam, de éppen ezért nem értem a Bálintot, miért kell engem sértegetnie. Szabad György is látta, hogy rosszul esik a dolog. Miközben a kabátjáért ment, félrevont: Ne törődj velük! Történészként mondom, hogy száz év elteltével már senki sem fogja tudni, hogy volt egy SzDSz, egy MDF, a többi pártról nem is beszélve. De hogy kellett valaki, aki ezt az egészet összefogja, arra valószínűleg emlékezni fognak. Ugyan Gyuri bácsi, válaszoltam, de hálás voltam neki, hogy vigasztalni akar. Nana, csak várd ki a végét, mondta az öreg, s mosolyogva sarkon fordult, mire én is felnevettem. Végül is, vontam meg a vállam, ő a szakember…
Őry Csabának egyébként igaza lett. Következő ülésén az Ellenzéki Kerekasztal vita nélkül döntött, más jelölt neve fel se merült. S most itt vagyok a Parlamentben, mellettem Szabad György, és fotósok pergőtüzében megyünk föl a lépcsőn.
Megérkezünk a kupolába. Tele újságírókkal, kisebb csoportokban beszélgető politikusokkal. Az ellenzékieket többnyire ismerem, a kommunista pártvezetők közül még senkivel sem találkoztam.
Belépek az ülés helyszínére, a Vadászterembe, körülnézek. A falakat, az elegáns faburkolat felett hatalmas freskók borítják. A fotósok most is megtalálnak, igyekszem hát leplezni elragadtatásomat.
Leülök a helyemre. Szemben velem az állampárt vezetői, Grósz, Pozsgay, Fejti. A főtitkár egyszerre gondterhelt és szórakozott, a papírjait rendezgeti. Fejti komor arccal néz maga elé. Már három hónapja vesztes szériában van. Az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásával kikerült a kezéből a karmesteri pálca. Pedig milyen szép is volt addig! Megbízás az MSZMP KB-től, látványos tárgyalások az ellenzéki csoportokkal – TV Híradó – parolázás, mosolygás, előzékenység. A hatalom jó szándékú, mindenképpen tárgyalni akar. De ehhez meg kell találni a partnereket. Na, erre jövünk mi, a Független Jogász Fórum. Ne tessék tovább keresni! Létrejött az Ellenzéki Kerekasztal. Itt a tárgyaló partner. Ettől kezdve nem maradt más, mint futni az események után. Egészen a mai napig, a tárgyalások nyitányáig. Most talán lesz egy kis idő az erőgyűjtésre, de ez valószínűleg csak az utóvédharcokra, a legfontosabb bástyák megőrzésére lesz elég. Mert az ellenzék 1989. március 22. óta folyamatos offenzívában van. S Fejti van annyira intelligens, hogy ezt pontosan lássa.
Pozsgay nyílt, barátságos tekintettel néz ránk, a szemben ülőkre. Talán úgy érzi, az ellenzék akár segítheti is célja elérésében, ellenfelei sokkal inkább azok, akik mellette ülnek. Meg akarja szerezni a Pártban a hatalmat, s valószínűleg őszintén hiszi, hogy akkor majd kihúzhatja az ország szekerét a kátyúból. Őt a másik oldalon is becsülik, míg Grósz és Fejti az ellenzék számára elfogadhatatlan. Valami ilyesmi járhat a fejében.
Grósz elkezd beszélni. Monoton hangon olvassa fel a beszédet, amely tele van az ismert közhelyekkel. Ember legyen a talpán, aki oda tud figyelni. Az én beszédem egészen más lesz. Fontos, hogy mindenki érezze, azok, akik most megjelennek a politikában, mások, mint a korábbiak. A fizimiskám is látványosan különbözik azokétól a politikusokétól, akiket az emberek a televízióban nap, mint nap láthatnak. Kádár Jánostól Pozsgay Imréig.
Az ülés után meghívtuk az Ellenzéki Kerekasztal üléseinek állandó résztvevőit a Parlament szomszédságában lévő Szófia étterembe. A vacsora előtt bejelentettem a Független Jogász Fórum előző nap meghozott döntését, a jövőben nem kívánjuk folytatni az Ellenzéki Kerekasztal koordinálásával kapcsolatos tevékenységünket, ideértve az ülések vezetését is. Károsnak tartanánk, ha a Független Jogász Fórum szerepvállalása a közvélemény szemében a legkisebb mértékben is megkérdőjelezné a pártok önállóságát. A Kerekasztal egyes résztvevőinek néhány megnyilvánulásából is úgy érzékeltük, hogy az FJF koordináló tevékenységére mások szerint sincs már szükség.
A bejelentés általános meglepetést kelt. Szabad György Ady után szabadon Kónya Imre „elbocsátó csúf üzenetéről” beszél és kijelenti, szerinte az Ellenzéki Kerekasztalnak továbbra is szüksége van a Független Jogász Fórumra. Döntésünk végleges, válaszolom, de a háromoldalú tárgyalások során a Független Jogász Fórum tagjai az EKA delegátusaként szívesen részt vesznek a szakbizottságok munkájában. A vacsora után odajön hozzám a fideszes Kövér László és megkérdezi, hogy személy szerint én nem akarok-e bennmaradni a politikában? Mondom, bár tagja vagyok az MDF-nek, a pártpolitizálás nem vonz, abban eddig sem vettem részt. Aztán viccelődve hozzáteszem: ha már valamelyik szervezetben részt vennék, az leginkább a Fidesz lenne, de hát elmúltam harmincöt éves, és nálatok ennyi a korhatár. Igaz, válaszolja Kövér. De nem kérünk személyi igazolványt. Végül Mécs Imre javaslatát fogadjuk el, hogy a Bush látogatásig a Független Jogász Fórum mindenképpen maradjon meg régi szerepében.